rólunk

ÜZLETEINK - BEMUTATÓTERMÜNK - SZERVIZ

Az Astron Kft. jogelődje 1964-ben alapult. Az akkor 18 éves Városi Ferenc egy szerény, de már saját órásműhelyben kezdte el javítani a falu és a környék rossz óráit. Akkoriban még sok, és az évek során egyre több munkája volt, mivel a karóra újdonságnak számított, s habár egyre több ember tudott már hozzájutni, nem sokszor cserélték.

2 évvel később, 1966-ban megtanította bátyját is a mesterségre, aki 1971-ig segített neki, majd önálló vállalkozásba kezdett a szomszédos kisvárosban. Eközben másik két fiatalember képzésre is sor került (1969 és 1973 -ban), akik segítettek az órajavításra vonatkozó egyre növekedő kereslet betöltésében.

1972-ben megszületett a cég tulajdonosának két fia, akik már a tízes éveik elején jelezték, hogy ők is az órásdinasztia sorába szeretnének állni. Kivételes tehetségük eredményeként gyakorlatilag azonnal munkába álltak, s az iskola mellett, csak úgy hobbiból órákat kezdtek javítani.

1976-tól Városi Ferenc néhány kollegájával külföldi szakmai továbbképzéseken vett részt, mely elmondása szerint komoly mérföldkőnek számított a vállalkozás életében. Akkoriban még külföldre sem nagyon volt szokás járni. Ő kijutott többek között Svájcba és Franciaországba, ahol sokat tanult az ottani, már fejlettebb háttérrel rendelkező kollégáktól.

Az órajavítás után eladással is kezdett foglalkozni a cég. Először mechanikus, majd elemes, kar és faliórákat kezdtek forgalmazni, a vidékhez viszonyítva meglepően nagy sikerrel.

1989-től felvett egyre több a kereskedelemben jártas munkásokat, akik az óraeladásban is tudtak segíteni, ezen kívül tovább folytatta az órás szakemberek képzését.

1994-ben kiskereskedelmi szinten ékszereladással is kezdett foglalkozni, melyet később ékszerjavítással egészített ki. Ezek újabb munkaterületet jelentettek. Ugyanebben az évben egy nagyon komoly döntést hozott meg a cég vezetése, melynek következményeként létrehozta saját márkáját, az Astron órát.

Miután 1999-ben a cég a saját óramárkáról Astron Kft. nevet kapott, egy dinamikus fejlődés kezdődött az életében. Fellendült a nagykereskedelmi tevékenysége.

„Valójában bár sokan megjegyzik, az Astron logónak semmi köze nincs az Eiffel toronyhoz. A Betlehemi csillag jelenik meg a „csúcsán”, mely a világtörténelem egyik legfontosabb eseményéhez, a Megváltó születéséhez vezette el a napkeleti bölcseket. Így kívánja logónk megjeleníteni az alapot, a tradíciót és a belőle kiemelkedő újat, egyedit, legnagyszerűbb értéket, melyet mint üzletember és mint magánember is vallok.” /Városi Ferenc/

A ’90-es évek végén két újabb márkanevet is létrehozott az Astron Kft.


MERION, amely közvetlenül az Astron alatt helyezkedik el árfekvés és minőség terén is. A Merion karóra kollekció jelenleg kb. 200 db-os. Megtalálhatók benne ékszer, sport, divat és gyermekórák egyaránt. De ugyanezen a márkanéven forgalmazunk fali- és ébresztőórákat is igen nagy választékban.


A CARDY a legalacsonyabb kategória. De amit fontos tudni róla, hogy megbízható szerkezettel és szimmeringes tokkal rendelkezik még ez az igazán alacsony árfekvésű óra is. Ez az, ami igazán bizonyítja, hogy a tervezésben és a kollekció összeállításban órás szakemberek munkálkodnak, akik még az alacsony kategóriában is tudják, hogy mi a minimum elvárt minőségi követelmény.

2003. nyarán egy újabb nagy döntés előtt állt a cégünk. Hirtelen lehetőség nyílt egy nagykereskedelmi iroda létrehozására Budapesten. A cég vezetése úgy határozott, hogy megteszi ezt az újabb előrelépést, melynek eredményeként 2003. októberében hivatalosan is megnyitotta kapuit Budapesten az első Astron nagykereskedelmi áruház.

2005. márciusában a régi helyhez nagyon közel, de egy önálló bejáratú épületben folytatta tevékenységét az Astron nagykereskedelmi áruház. Mivel itt a hely sokkal nagyobb volt, egy önkiszolgáló rendszert alakított ki a cég vezetése, amely a vásárlók tetszését szemmel láthatóan azonnal elnyerte.

2004-re egyértelművé vált, hogy a piacról hiányoznak a jó minőségű, svájci szerkezetes, de elérhető árú órák, ezért a cég vezetése úgy döntött, hogy erős fejlesztésbe kezd ezen a területen. Első lépésként kettéválasztotta az Astron márkát, két márkacsoportra. Így született meg az Astron Standard és az Astron Premium.

A Standard–logó színe kék maradt, a családba tartozó modellek pedig a japán Citizen szerkezetes, különleges extrákkal nem rendelkező órák voltak. Itt arra figyeltünk oda, hogy az e csoportba tartozó termékek árát is folyamatosan alacsonyan tartsuk, miközben odafigyelünk a jó minőségre úgy a tokozatot, mint a szerkezetet illetően.

A Premium a bordó színt kapta. Ebbe a csoportba a felső kategóriás, svájci szerkezetes, zafír üveges, kerámia vagy tungsten anyagból készült órák kerültek, tehát azok, amelyek bármilyen extra tulajdonsággal rendelkeznek, nyilván kicsit magasabb árfekvésben.

2005 –ben sikerült megnyernünk a japán Seiko elem forgalmazására vonatkozó Kelet-európai kizárólagosságot. Így az egyéb óraelem forgalmazók alá tudtunk menni árban, a minőség megőrzése mellett.

Ezzel egyidőben komolyan fejlesztettük az óraalkatrész- és szerszámkínálatunkat.

2006-ban kezdtünk komolyabban foglalkozni a nemesfémekből készült órákkal. Ekkor jelentek meg a kínálatban az ezüst kar- és zsebórák, valamint az arany karórák, melyek ugyan nem túl gyors eladási mutatókkal, de újabb sikert hoztak a számunkra, növelték az Astron márka iránti vásárlói bizalmat.

2006-ban minőségi fa szekrényórák gyártásába kezdtünk, melynek különlegessége, hogy a gyártás Magyarországon történik. Az óratokot kézzel faragják, egy asztalos üzemben. Egyedül a szerkezet nem hazai, az órák ugyanis a piacvezető svájci Hermle szerkezetet kapják.

Később ez az üzem a szekrényórák mellett antik hatású fa faliórák gyártásával is kezdett foglalkozni, melyek annak ellenére, hogy drágábbak, mint a Távol-keleti gépsoron gyártott modellek, de meghozták a várt sikert a magyar vásárlóközönségben.

2007-ben újabb komoly döntés elé került az Astron Kft.

A nagy múltú Tiko Time cég bejelentette, hogy kivonul a magyar piacról, és ezzel egyidejűleg felajánlotta számunkra a cég, a márkanév és a teljes Tiko Time órakollekció megvásárlását.

Az Astron Kft. vezetése tudta, hogy habár ez egy újabb felelősség, s egy újabb befektetés, de mindenképp fontos lehetőség, melyet nem szabad elszalasztani.

2007 karácsonyától a Tiko Time hivatalosan is az Astron márkacsalád tagja.